2011. május 17., kedd

Epres bazsalikomos citromfüves bonbon


Már napok óta terveztem az epres bonbon kivitelezését, de valahogy mindig eltűnt az eper, enélkül pedig igen nehéz lett volna. Én kicsit konzervatívabb vagyok az ízeket illetve, mármint bonbonban, ezért félve álltam neki a bazsalikom alkalmazásának bonbonhoz. Viszont Erinacea, a Praliné Paradicsom blog szerzője annyi finomságot készített már belőle, meg máshol is láttam a két dolog ötvözését. Az eperpüré az ő receptje alapján készült.
Egy buliba készítettem  a napokban 8 féle bonbont, ebből az egyik ez volt. Most az időjárás melegebbre fordulásával nehezebb bonbonozni, meg is kínlódtam vele, túl meleg volt a lakásban. Kipróbáltam a porított kakaóvajjal való temperálást is, de erről majd egy újabb bejegyzésben írom le a tapasztalataimat, amik elég felemásak lettek elsőre.
A porított kakaóvajjal történő temperálást Viannenál, a Levendula és Csokoládé blog szerzőjénél olvashatjátok el.
Szóval visszatérve erre a bonbonra, nagyon kíváncsi voltam milyen lesz a bazsalikom ízétől a bonbon. Nem is mertem elsőre 2 pici levélnél többet beletenni, de aztán még kívánkozott hozzá még egy. Amikor szedtem a kertben a bazsalikomot, a citromfűre akadt a tekintetem. Ha lúd legyen kövér gondoltam és szedtem hozzá citromfüvet is. Nos nagyon jó ötlet volt, mert az eperpüré, vagy eperlekvár, amit főztem csodás lett, Képes lettem volna csak úgy megenni. Ezzel az eperpürével most többféle bonbon is készült, sorban fel fogom tenni őket.

Epres bazsalikomos citromfüves bonbon

Hozzávalók:
a külső csokiburokhoz:
15 dkg jó minőségű étcsokoládé (most 85 %-os),
1,5 gr porított kakaóvaj.

az eperlekvárhoz:
30 dkg eper,
5 dkg méz,
3 kisebb levél bazsalikom,
3 kisebb levél citromfű,
1 teáskanál dzsemfix.


Elkészítés: először az eperlekvár készítettem el. Az epret összeturmixoltam, majd összekevertem a mézzel és pár perc alatt beforraltam, gyakran kevergetve. A zöldfűszereket apróra vágtam és azt is a püréhez szórtam. Amikor már jó sűrű volt., hozzákevertem a dzsemfixet és pár perc forralás után hagytam teljesen kihűlni.
A  csokoládé burokhoz temperáltam a csokoládét. Ennél a formánál a helyes temperálás nagyon fontos. A csokiolvasztó kis gépemben felolvasztottam a csokoládé felét a 2. fokozaton, ez kb. 40-45 foknak felel meg, majd kikapcsoltam a gépet és gyakori keverés mellett hagytam hűlni kb.  33-34 fokra. Ekkor hozzákevertem a porított kakaóvajat (10 dkg csokoládéra vetítve 1 gr-ot kell számolni), majd hagytam még tovább hűlni kb. 30-31 fokra. Ekkor kezdtem el a csokiburok készítését.Ez azért szükséges, mert így alakul ki a csokoládé kristályszerkezete szép fényes roppanós marad a csokoládé. 
A polikarbonát forma mélyedéseit teljesen teleöntöttem csokoládéval és addig hagytam dermedni, amíg a szélén picit sötétebb lett a csoki. Ekkor megfordítottam a formát, egy tál fölé tartottam és a felesleges csokoládét kicsöpögtettem a formából. A tetejét habkártyával húztam simára. Hűtőbe tettem és addig hagytam ott, amíg a csokoládé teljesen megszilárdult.
A hűtőből kivéve megtöltöttem a kihűlt eperlekvárral, helyet hagyva a  lezárásnak. 
Annyi időre tettem vissza a hűtőbe, amíg a csokoládét újra temperáltam.
A bonbonformát kivettem a hűtőből, egy kanál segítségével rákanalaztam a maradék csokoládét és a felesleget habkártyával lehúztam. Újra hűtés következett. Kb. 1 óra múlva megfordítottam a formát és csak úgy kipottyant belőle a bonbon.

10 megjegyzés :

  1. Ez is nagyon finom lehet!Érdekes az eper-bazsalikom páros.
    Tetszik!:-)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy bevált a bazsalikom-eper páros, és a citromfű is biztos jól passzolt hozzá! Nálam még egész jól lehet bonbonozni, északi fekvésű a lakás, így nem melegszik fel gyorsan. Kíváncsi vagyok a porított kakaóvajas tapasztalataidra! Én kb. Húsvét előtt használtam először, azóta csak úgy temperálok, mert gyorsabb, nálam nagyon bevált. És mikor jönnek az új Food-Pack-es cuccok? :)

    VálaszTörlés
  3. Megint csak csodállak és csak nyelek nagyokat, olyan guszta!

    VálaszTörlés
  4. Csodálatos, és isteni finom lehet ezzel a töltelékkel!!!:)

    VálaszTörlés
  5. Nelli!
    Nekem is fenntartásaim voltak, de nem bántam meg:-)

    Ernacea!
    Igen finom volt, a citromfű is jó párosítás volt hozzá. A kakaóvajjal egyelőre még vannak gondjaim, de meg fogom oldani:-)
    Az új Foodpackos formákból a polikarbonátot jó lett, a két szilikonos nem sikerült valamiért.

    Éva!
    Köszi kedves vagy:-)

    Bianka, Gizi!
    Köszi nektek is:-))

    VálaszTörlés
  6. Milyen polikarbonátot vettél? Annyi van ott, én egy csomót töprengtem ott. Hát még a cédén a katalógusban...

    VálaszTörlés
  7. Erinacea!
    Igen, nagyon klassz formák vannak, bár én nem kaptam Cd-t, pedig kértem:-))
    Egy hosszúkás formát és egy gömbölyűt, holnap felteszem az egyiket.
    Vettem két érdekes szilikon formát, amiben többféle formájú bonbont lehet készíteni, de amikor kiszedtem belőle akkor összetörött, pedig nagyon jó lett volna. A másik formában meg ugyanazzal a temperált csokival, amivel a polikarbonát szép lett, a szilikon nagyon foltos. Ezt nem értem, pedig kakaóvajjal temperáltam. Egyébként a polikarbonátban is pár darab foltos lett a többi meg szép. Nem tudom igazán megfejteni.

    VálaszTörlés
  8. Kedves Gasztroblogger!
    A finom étel alapja a kreativitás, a bátor és harmonikus fűszerezés, valamint a minőségi alapanyagok használata. Nincs ez másként a legkisebbek esetében sem, csak a 6 hónapos-3 éves babáknál még arra is vigyázni kell, hogy a felhasznált alapanyagok megfeleljenek az adott korosztály igényeinek. Egy kismama számára mindig nehéz eldönteni, hogy mit adjon enni a babájának, hogyan főzzön számára a konyhában, és miben tér el a felnőttek étkezése a kicsik babaételétől. Nekik kíván segíteni a Nestlé Babarecept Versenye, amelyre szeretnénk a konyhában otthonosan mozgó gasztrobloggereket is meghívni. A táplálkozási irányelveknek megfelelő legkreatívabb recepteket a Nestlé értékes ajándékokkal jutalmazza. A legjobb és legérdekesebb ételeket majd a nagyközönség választja ki szavazás útján.
    Bízunk benne, hogy sokan elfogadják a felkérésünket és részt vesznek majd a versenyen. A recepteket 2011. május 15. és 2011. június 15. között várjuk. További információt a www.mitegyenababa.hu, és a www.babareceptverseny.hu weboldalakon találhat.

    VálaszTörlés
  9. Jól hangzanak a polikarbonátok, kíváncsi vagyok! Én nem próbáltam a kakaóvajas temperálást szilikonban, de polikarbonátban szerintem jól működik.

    VálaszTörlés