2011. április 14., csütörtök

Az ország tortája bonbon -Szilva bonbon


Most idegen tollakkal fogok ékeskedni, bár ezt nem illik, de engedélyt kaptam rá. Ennek a bonbonnak a gondolata Sabrina fejéből pattant ki szinte álmában. A bonbon ihletője az ország tortája volt. Sabrina is bonbonokat készít és elkértem tőle a receptet, mert annyira megfogott az ízvilága. Már napok óta be volt áztatva hozzá az aszalt szilva rumba, de valahogy mindig párolgott belőle, aztán jól eldugtam, hogy maradjon a bonbonhoz is. Így sikerült is elkészíteni ezt a csodálatos bonbont, amiben csak úgy tobzódnak az ízek. Szerintem az egyik legjobb bonbon, amit eddig készítettem. Köszönöm itt is a receptet Sabrinának. Ebből 25 db bonbon készült. (Ma sajnos nem voltak jók a fényviszonyok, nem is lett olyan jó a kép)

Szilva bonbon

Hozzávalók:
felső és aló réteg:
15 dkg marcipán

2. réteg:
3 evőkanál szilvalekvár,

3. réteg:
15 dkg aszalt szilva,
1 dl rum,

4. réteg:
15 dkg fehér csokoládé
0,5 dl tejszín,
1 teáskanál fahéj,

a külső csokiburokhoz:
15 dkg jó minőségű étcsokoládé (85 %-os).

Elkészítés: az aszalt szilvát legalább két nappal előbb be kell áztatni és a készítés napján kivenni a rumból, már ha magába nem szívta mindet. Aprítókéses darálóba tettem, hogy egyneműbb legyen.
A fehér csokis, fahájas krémmel kezdtem. A tejszínt egy percig forraltam, majd beletördeltem a fehér csokoládét és addig kevertem, amíg a csoki el nem olvadt. Hozzátettem a fahéjat és jól elkevertem, hagytam kihűlni.
Az aló és felső réteghez kinyújtottam a marcipánt (15x15-ös). Egy kis tálat kibéleltem sütőpapírral és az egyik réteg marcipánt az aljába tettem. Erre jött a szilvalekvár. Ha valaki szeretné vastagabban, akkor többet is tehet bele. 
A következőréteg a fahéjas, fehércsoki krém, amit a szilvalekvár tetejére öntöttem. Kb. 10 percre hűtőbe tettem.
Erre jött a rumba áztatott aszalt szilva réteg, szépen elkenve. Végül a másik kinyújtott marcipán lappal befedtem és addig a hűtőben pihent, amíg temperáltam a csokoládét.
A csokiolvasztó kis gépemben felolvasztottam a csokoládé felét a 2. fokozaton, ez kb. 40 foknak felel meg, majd kikapcsoltam a gépet és hozzátördeltem a maradék csokit. Addig kevertem, amíg elolvadt, ekkor a hőmérséklete kb. 28 fokos. Ez azért szükséges, mert így alakul ki a csokoládé kristályszerkezete szép fényes roppanós marad a csokoládé.  Ezután újramelegítettem kb. 33 fokra. Ebbe mártottam bele a kockára vágott bonbonokat., amiket egy genotherm fóliára tettem.A mártóvillát a csokiréteg tetején keresztben egyszer végighúztam, így lett ilyen csíkos.

25 megjegyzés :

  1. Ez nagyon jól hangzik!
    És még milyen finom lehet!!! :-)
    Beáztatom én is a szilvámat...

    VálaszTörlés
  2. Na jó! Ezt nem kellett volna most megnéznem ...:D

    VálaszTörlés
  3. Ez isteni lehet!!
    Már kóstoltam az ihletadó tortát, ami nagyon-nagyon finom, a hozzávalókból ítélve, hasonló lehet a bonbonod:-)
    Tudom, nincsenek véletlenek, de pont ma reggel nézegettem ( már sokadszor ) az ország szilvatortáját. Szeretném egyszer elkészíteni, de elég nagy kihívás.
    Erre most itt van előttem más változatban:-))

    VálaszTörlés
  4. Isteni finom lehet!!!! Nekem a képpel nincs gondom, nagyon jók azok így is, viszont szomorú vagyok, mert nem tudok beleharapni egyik bonbonba sem.:))

    VálaszTörlés
  5. Kedvem lett kipróbálni!Ezt meg fogom csinálni,köszönöm az ötletet!!!

    VálaszTörlés
  6. Hú Gesztenye,de nagyon jól néz ki,és az íze ahogy leírtad,nem egy egyszerű,fantasztikus!:-)

    VálaszTörlés
  7. Nalli!
    A párom épp most teszteli, ahogy elnézem ízlik neki:-))

    Mariam!
    Csak dugd jól el, mert nagyon illanós a rumos szilva:-))

    Vea!
    A nézés nem hizlal:-)))

    Citromhab!
    Neked nem lenne nehéz az ország tortája, annyira szép dolgokat készítesz:-))

    Bianka! Igen nekem is tetszik a sok réteg:-))

    Gizi!
    Egyszer szerét ejtjük, hogy meg is tudd kóstolni:-))

    Juccantó!
    Majd meséld el milyen lett, ízlett-e? :-))

    Ditta!
    Nem egyszerű, de nagyszerű:-)))
    Valóban az egyik legjobb, legfinomabb bonbonom:-)) Sabrinát kell dicsérni érte:-))

    VálaszTörlés
  8. Istenien néz ki! A félbevágott kép meg nagyon szuper!

    VálaszTörlés
  9. Imádom ezt a tortát is, és imádnám ezt a bonbont is :)

    VálaszTörlés
  10. Erinacea!
    KÖszi kedves vagy:-))

    Ami!
    Én még nem ettem az ország tortájából, de ezek után megkóstolnám:-))

    VálaszTörlés
  11. Nahát Gesztenye, már biztosan tudod, hogy nem rendelkezem a bonbonkészítéshez szükséges türelemfaktorokkal, de az összetevők átolvasása után úgy gondolom, hogy nincs visszaút:))

    VálaszTörlés
  12. Legközelebb ha nyerni lehet Nálad, ezt légyszi feltétlenül tedd bele!!!! :))

    VálaszTörlés
  13. elkészült végre a régóta ígért újfajta temperálás poszt, kukkantsd meg!

    VálaszTörlés
  14. Gesztenye! nézz be hozzánk egy pillanatra:)

    VálaszTörlés
  15. Igorka!
    Örülök, ha kipróbálod, majd megyek megnézem:-))

    Vianne!
    Mindenkinek nagyon ízlett a bonon:-))
    Már megnéztem, nagyon jó, csak alapanyagot kellene venni hozzá:-))

    Emőke!
    Megyek megnézem:-)

    VálaszTörlés
  16. Szia!

    Mivel kezdő vagyok így szeretném megkérdezni, hogy a tejszin pontosan milyen tejszin? mert több receptben láttam és én csak olasz ételekhez használok, de gondolom ez nem ugyanaz :D
    Köszönöm:) és szuper a blogod :)

    VálaszTörlés
  17. Szia!
    A tejszín, foylós habtejszín én Pharmalatot használok.

    VálaszTörlés
  18. Szuper:) nagyon köszönöm :)
    Akkor holnap kipróbálom :)

    VálaszTörlés
  19. Ez egy giga like :)

    VálaszTörlés
  20. Na, igen! Brutálisan finom lehet! :)

    VálaszTörlés
  21. Györgyi!
    KÖszi szépen:-))

    Petra!
    Igen az volt, meg kellene ismételni, de mindig újabbakat akarok készíteni, persze ha lenne időm:-))

    VálaszTörlés
  22. Kedves Gesztenye!

    Nagyon jónak tűnnek a receptjeid, de majdnem mindben van tejszín :(. Ez tejérzékenység miatt probléma. A tejmentes "tejszín" pedig aranyárban van. Esetleg mivel lehetne helyettesíteni, hogy én is elkészíthessem ezeket a finomságokat?

    Köszönöm :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Nóri!
      Nem vagyok ebben járatos, de talán kókusztejjel is működne, egy próbát megér.

      Törlés