2010. november 29., hétfő

Zserbó gombóc




A zserbót, mint süteményt nem nagyon kedvelem. Amikor ezt a receptet először olvastam nem igazán fogott meg, de aztán láttam, hogy annyi gasztrotündér kipróbálta és mindenki dicsérte, hogy én is elkészítettem. Nos nem csalódtam én sem benne, nagyon finom volt. A sárgabarackot egy picit száraznak éreztem, ezért a hétvégén főzött birsalmakompót levét és egy kis rumot használtam a beáztatáshoz. A receptet Dokinál  itt találtam.


Zserbó gombóc

Hozzávalók:

15 dkg aszalt sárgabarack,
15 dkg darált dió,
2 evőkanál narancslikőr vagy konyak, rum,
2 evőkanál cukor,
1 dl birsalma kompót leve,
1 evőkanál baracklekvár,

A csokis bevonathoz:

25 dkg étcsokoládé

Elkészítés: A barackokat meglocsoljuk az alkohollal és a birsalma kompót levével, majd állni hagyjuk kb. 2 órán át, azután leszűrjük (legjobb egy egész éjszakát hagyni). Késes aprítóval vagy kávédarálóval jól szétaprítjuk az aszalt barackokat, majd hozzáadjuk az összes többi hozzávalót úgy, hogy gyúrható legyen a massza. A masszából pici golyókat formázunk, majd betesszük a hűtőbe őket, hogy könnyebb legyen a csokival bevonni.
Kb. 1 óra múlva az étcsokit egy kisebb lábasban vízgőz fölött megolvasztjuk, temperáljuk.
A gombócokat egyesével megmártjuk a megolvadt csokiban és sütőpapírra téve hagyjuk megdermedni. Utána csokikapszliba tesszük és jól eldugjuk karácsonyig.

8 megjegyzés :

  1. Na erről én is lemaradtam anno... de nem is láttam róla ilyen meggyőzően szép képet! Most viszont megkívántam, talán az idén beállok Mögéd!:-)

    VálaszTörlés
  2. Ebből hány darab lesz? Tuti megcsinálom!!

    VálaszTörlés
  3. Latsia!

    Ha szereted a zserbót, akkor biztos ízleni fog, érdemes elkészíteni, sokáig eláll dobozban, hűvösben.:-)

    VálaszTörlés
  4. Pipacs!

    Attól függ mekkora gombócokat készítesz belőle, akár 20 db is kijöhet :-))
    Nagyon finom :-)

    VálaszTörlés
  5. Nálunk nagy kedvenc!!Viszont én azt tapasztaltam,hogy csak rövid ideig áll el,pár nap múlva savanyodni kezd.

    VálaszTörlés
  6. Edó!
    Nálam majd két hétig állt egy hideg kamrában, de én nem tapasztaltam, hogy bármi gondja lenne.

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm a látogatást és dicséretet a blogomon. Micsoda szépségek vannak itt nálad...!!!
    Kedvencem a zserbó, de még nem kaptam jó gluténmentes receptet hozzá. Ezt viszont én is megehetem. Millió köszönet.

    VálaszTörlés
  8. Anna!

    Nagyon szívesen :-))
    Remélem Neked is ízleni fog:-))

    VálaszTörlés